A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara június 9-10-én rendezi első kamarai állásbörzéjét. A helyszín Budapesten, a Bálna Rendezvényközpont lesz.
Érdemes már ezt megelőzően is figyelmesen közlekedni a fővárosban, hiszen az ÁLLÁSHELY-i Járat elnevezésű autóbusz a börze felvezetéseként, annak kezdő napjáig járja Budapest utcáit. A buszra bárki felszállhat, aki állást keres, szeretné önéletrajzát szakértők segítségével és tanácsaival megfelelővé tenni, szívesen készítené info-grafika segítségével CV-jét, önéletrajz fotót készíttetne, vagy csupán érdeklődik a jelenlegi álláslehetőségek iránt.
Néhány érv, amiért érdemes lesz kilátogatni a börzére is:
- több száz cég aktuális állásaiból válogathatnak az érdeklődők
- tehetőség van személyes találkozásra az álláskereső- és kínáló számára, egy állásinterjúnál közvetlenebb módon lehet beszélgetni, kérdéseket feltenni
- a helyszínre kilátogatóknak lehetőségük van video CV készítésére valamint fotózásra
- tanácsadó és közvetítő szakemberek segítenek a legmegfelelőbb álláshely kiválasztásában
- tematikus előadások, kerekasztal beszélgetések segítik az elhelyezkedni vágyókat
- kiemelt szerepet kap a női foglalkoztatás kérdése, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, a 25 év alatti munkavállalók és álláskeresők kérdése, valamint a kisvállalati szektor szerepe a foglalkoztatásban.
Aki nem tud felutazni a fővárosba, annak sem kell feltétlenül kimaradnia. A rendezvény ugyanis kibővül egy on-line börzével is, amelynek segítségével a munkaadók és az álláskeresők az egész országban, sőt az országhatárokon túl is bekapcsolódhatnak az eseménybe. Ennek keretében a leendő munkaadók azonnal, első kézből adhatnak tájékoztatást az elvárt képesítésről, a feltételekről, de lehetőség nyílik virtuális interjúztatásra is.
További információ és regisztráció a rendezvényre: http://www.allashely.hu/ oldalon.
Budapest, 2015. május 21.